2012. január 26., csütörtök
Az új kedvenc rádióadóm.
Tessék belehallgatni;)
Ellazít!
még nincsenek kommentek
2012. január 23., hétfő
Hétfői sör-ajánló
még nincsenek kommentek
2012. január 22., vasárnap
A szelektív hulladékgyűjtés kihívásai
avagy
a látszat néha csal
Csütörtök este, az aznapi ökumenikus istentisztelet után lelkesen, de egy kissé elfáradva érkeztem haza. Kipakoltam a táskámat, felraktam a vállfára a lutherkabátot, beraktam a dossziéba a prédikációt és belenézetem az imahét-füzetébe, hogy másnap miről fogok prédikálni. A konyhába üldögéltem és pillantásom az új, ámde igencsak teli szelektív kukánkra tévedt és éreztem, hogy ez a telítettségi szint átlépte azt az ingerküszöböt, ami fölött már cselekedni kell. Így hát magamra rántottam a dzsekit, fejemre húztam az tízéves dokkmunkás sapkámat és a kuka tartalmát egy méretes zsákba rejtve elindultam a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtő sziget felé, ami innét 300 méterre van. Sötét volt már, esett az eső, de úgy gondoltam „Ordnung muss sein!” és megszabadulok a szeméttől. Meg is érkeztem a multinacionális ABC árnyékában megbúvó hulladékgyűjtőhöz. Gondoltam először a fehér és színes üvegektől szabadulok meg és bele is hajítottam a (mint utóbb kiderült épp üres) konténerbe az első üveget, ami éktelen robajjal tört össze, ebben a pillanatban lassított egy autó, egy pillanatra felkapcsolta a kék villogót és a rend éber őrei néztek rám a kocsiból és miután jó estét kívántak egy lényegre törő mondattal folytatták: „Személyigazolványt lesz szíves!” Én kissé meglepődötten, leraktam a szűk családom által felhalmozott szemetes zsákot és odaléptem a kocsiból kitekintő zsarukhoz, át is nyújtottam a kért dokumentumot. Ők pedig az igazolványomat nézegetve egy fatikus kommunikációra hajazó mondattal folytatták a „társalgást”. „Kukázgatunk, kukázgatunk!” mondta az egyik kék ruhás „bobby”. „Épp ellenkezőleg – próbáltam nem túl tudálékosan válaszolni a közeg burkolt értékítéletet rejtő, diszkréten megfogalmazott vélelmének – én most próbálok megszabadulni ezektől.” „Könnyű azt mondani.” – hangzott a szarkazmustól nem mentes ám, kétségtelenül igaz felelet. Ezen a ponton éreztem, hogy a hidegtől remekül védő egyszerű fekete dokkmunkás sapka lehet, hogy előítéleteket szül, ezért le is vettem. „Adja ide lakcímkártyát!” - hangzott a határozott felszólítás. „Hol lakik?” „Bakancsos utca 2.” mondtam én végig nem gondolva azt a tényt, hogy még nem jelentkeztem át ide, amit a rend éber őre rögtön ki is szúrt. „Maga nem is ide van bejelentve!” éreztem, hogy szorul a hurok… Az anyósülében helyet foglaló, rövidre nyírt frizurájú biztos úr ekkor magához ragadta a CB-rádiót és beszólt az örsre „Körözés lesz!” „Mondjad a számot!” válaszolt az örs hangja. „Tudja, hogy illegális a kukázás.” „Igen tudom, de biztos úr, én a szemetet ide hoztam és nem viszem.” „Könnyű azt mondani.” fogalmazta meg ismét a tételmondatot. „No, mi a maga foglalkozása?” Kérdezte a biztos úr, míg az örsön lázasan dolgoztak az adataim ellenőrzésén. „Evangélikus beosztott lelkész vagyok és itt lakom a parókián, a templom mögött, itt szemben”. Ekkor az éjjeli őrjárat arcára ki ült kérdőjel, és látszott, hogy erre a mondatra nem számítottak. Eközben az örs is bejelentkezett „Nullás. Mást ne nézzek meg?” „Azt hiszem mást már nem is kell.” Majd a kissé lefagyott kétszemélyes osztag visszaadta a lakcímkártyámat és a személyimet és közölték „Minden rendben van! Jó éjszakát!” és sietősen a gázra léptek és távoztak. Talán még hallották, hogy én is jó éjszakát kívánok nekik, majd nekiláttam, hogy szelektív módon megszabaduljak a felhalmozott hulladéktól…
még nincsenek kommentek
2012. január 17., kedd
Polgári
Szép volt, ez a polgári, amennyire egy polgári szép lehet. Az anyakönyvvezető szépeket mondott, szóvirág szerű mondatokat és kissé közhelyes gondolatok, de nagyon nagy lelkesedéssel és őszinteséggel. Érződött rajta, hogy szeretne valami olyat mondani, ami hasznos és értékes. Tükröződött a szemében a szeretet, és ezt olyan jó volt látni, de ezek a mondatok az Isten nélkül olyan üresen konganak számomra. Nem az anyakönyvezetőt akarom leszólni, mert tényleg nagy szeretettel beszélt, de a lényeg a szép mondatokon túl van. Ez az egész azért lényeges, mert erre kérjük az áldást, pontosabban arra, ami összeköt, ami bennünk és közöttünk van, ami ajándék. Nézegetem a csoportképet és mindenkit, akit ezen a képen látok nagyon szeretek és olyan jó ezt a csapatot együtt látni (Frédi nagyon hiányzik erről a képről). Jó volt együtt lenni velük; annyira jó lett volna mindenkivel nagyot beszélgetni, bár csak szűk körben voltunk mégis sokakkal alig tudtam beszélni. Nekem nagyon sokat jelentett, az a tudat, hogy együtt vagyunk. Amikor a pohárköszöntőt mondtam, és kerestem a szavakat, az futott végig rajtam, hogy milyen jó velük... A vacsoránál ott ült mellettem, a szerelmem, aki már a feleségem… mindketten azt éreztük, hogy milyen hihetetlen, hogy most már házastársak vagyunk. Ajándék ez nagyon… nagyon várom a július 6-t.
még nincsenek kommentek
2012. január 11., szerda
Az öltöny és a nadrág kivasalva, a nyakkendő megkötve, a tiszta fehér ingbe beletűztem a mandzsettát, a cipő kifényesítve. Ülök a szobában és lélekben is készülök; ez még „csak” a polgári, nem ez az igazán lényeges esemény, de ez is fontos. Ma két éve, hogy megtaláltuk egymást. Elindultunk a Public Pubból, felsétáltunk a Várba és közben történt bennünk valami. Együtt jöttünk le a Várból, a KékMacska meg én. Megöleltem és azzal a közös céllal indultunk el, hogy egy közös úton szeretnénk járni együtt. Két év alatt sok közös lépést tettünk meg, és azt érezzük jó együtt, mindig. Mindketten azt érezzük, hogy a másik ajándék, Isten ajándéka. Ma Magyarország Családjogi Törvénye alapján beírjuk a nevünket a házassági anyakönyvbe. Erre a közös útra szeretnénk minden nap áldást kérni; mert ez ajándék… Meg vagyok hatódva, mert érzem egy meghatározó pillanatot élek át. Hamarosan megérkezik Toma a II. János Pál névre keresztelt fehér Skodával, és a kocsiban ott ül majd Dóri, aki néhány óra múlva a feleségem lesz én meg a férje. Hú, de szép… Most megyek, és felveszem az öltönyt és vőlegénynek öltözök.
még nincsenek kommentek
2012. január 8., vasárnap
Vennél egy novellát?
Sétálok a Deák tér felé egyszer csak az Astoriánál odalép hozzám egy különös fazon. Pénzt akar kérni – fut végig bennem az előítéletszagú gondolat. Biztos azt fogja mondani „vonatra kell”, vagy „nem hazudok, sörre kell” vagy „tudsz adni egy kis aprót” kombinálok magamban nem túl elegáns módon. „Lehetne egy szokatlan kérésem?” mondja az extravagáns külsejű srác. Én kíváncsi tekintettel mondom „Igen, persze. Mi lenne az?”. Sok mindenre számítottam, de erre nem; „Megvennéd az egyik novellámat?” Lelkesen bólogatok és ő már elő is kap egy hatalmas paksamétát. „Van itt filozofikus írás, sci-fi, mini-krimi, szerelmes és humoros történet” Látom, ott sorakoznak a gemkapoccsal összetűzött A4-es papírok a dossziéban. „Nincs pénzem és gondoltam, eladom egy-két írásomat. Ha veszel egyet és tetszik, küldök neked e-mailben ingyen egy kötetnyit. Figyu, annyit adsz, amennyit szeretnél.” Én meg csak vidáman figyelem őt, és fellelkesülten mondom: „Hú, hát ez jól hangzik. Veszek egy novellát. Ez a bőség zavara, nem tudok így ebből a nagy kötegből egyet kiválasztani. Te melyiket ajánlod, bármelyik téma érdekel.” „Tényleg, vennél egyet? Melyiket ajánlom? Ezt a három kis írást ajánlanám, ezeket nem rég írtam, az első most a kedvencem az a címe: Házasság kezdőknek. Ez érdekel vagy keressek egy másikat?” Vigyorogva nézek rá, és már nyúlok a papírért „Ez tökéletes. Ne is keress másikat! Ennél jobbat most nem is tudtál volna ajánlani.” Megkötetik az üzlet és mindketten boldogan megyünk tovább. Hazafelé a metrón mosolyogva olvasom novellákat, különösen az első az, amelyik felvillanyoz, de a másik kettő is remek. A három írás címe: Házasság kezdőknek, Szerelmi történet és Egy tükörbe nézek. Köszönöm Cz. P.-nek ezeket a felüdítő írásokat.
1 komment
2012. január 1., vasárnap
BlogStat 2011
43832 letöltés, 39276 látogatás 2011-ben.
Nagyon örülök, hogy ennyien olvassák ezt a kis blogot;)
Remélem sikerült egy-egy bejegyzéssel megörvendezetni a BlogOlvasókat.
még nincsenek kommentek
2011. december 30., péntek
Kulináris dőzs a Mongol Étteremben
Két és fél óra alatt a következő ínyencségeket sikerült bevizsgálni: Tatár beefsteak, zeller krém leves bacon chips-szel, füstös sertés szűztorony zsályás vajjal, pácolt muflon illatos erdei fűszerekkel, nepáli kecskehús, pikáns kacsamell, sörös malac karaj, borjú burger roqueforttal keverve, baconos szűzérmék és levezetésként pedig egy kis aranygaluska.
még nincsenek kommentek
2011. december 29., csütörtök
Ünnepi aranycsapat ;)
még nincsenek kommentek
2011. december 28., szerda
Kész cirkusz!!!
Idejét sem tudom mikor voltam cirkuszban, szerintem nem túlzok, ha azt mondom, legalább 20 éve. Tamás öcsém cirkuszjegyekkel lepett meg, így történt, hogy megnéztük a Fenmo kínai akrobata társulat fergeteges előadását. Amikor a nézőtéren helyet foglaltunk, perceken keresztül nem tudtam feldolgozni a látványt; ez a porond milyen kicsi, és a nézőtér sem olyan grandiózus, mint ahogy az emlékeinkben élt. Arra emlékeztem, hogy itt minden olyan hatalmas és rá kellett döbbennem, hogy az jó 20 évvel gyermekként olyan nagynak tűnt azt ma már kicsinek mondom, különös érzés ez… Amint elkezdődött a műsor feledésbe merült ez a morfondírozás, mert a látvány lenyűgöző volt. Az akrobaták szédületes teljesítményt nyújtottak. Egyik ámulatból a másikba estünk. Rendkívül színvonalas volt az előadás. Mindenegyes szám profin volt felépítve. Egyensúlyoztak, lógtak, hintáztak, ugrottak, bicikliztek, összehajtogatták magukat, elkapták, visszadobták és mindeközben mosolyogtak. Pazar volt a látvány. Egy igazi showt láthatott a közönség, igazán szórakoztató volt ez a két óra.
még nincsenek kommentek
2011. december 27., kedd
Itt látható a mi kis karácsonyfánk. Kissé mélynövésű, de legalább nem kellett kivágni azért, hogy néhány hétig feldíszítve álljon a szobában. Sikerült egész hamar díszekkel beborítani ezt az aranyos kis fenyőt, még 23-án. Ekkor karácsonyoztunk kettesben és együtt meghallgattuk a Praetorius remekművét, épp úgy, mint egy éve. Előtte pedig finom füstölt makrélát ettünk, remek bort kortyolgattunk mellé, és jól éreztük magunkat, és kaptam egy igazán szép, egyedi KékMacskás ajándékot. Jó volt kettesben lenni, együtt ünnepelni… Szenteste az ünnepi istentisztelet után a családommal és egy a fenyőfánknál is kisebb vendéggel együtt karácsonyoztam. A kistermetű lény becsületes neve Csipi a törzskönyvezett pincsér típusú eb, aki remek súlypontemelkedéssel és nagy futkározóképességgel van megáldva. Helyes kis lény, nem csak Tamás öcsém, hanem az egész család kedvencem. Nem (csak) miatta volt szép a szentesete, hanem azért mert együtt lehettünk. Voltak már nem túl fényes karácsonyok, amelyekre nem szívesen gondolok vissza, ez az este nagyon rendben volt. Együtt volt a család, ritkán van ilyen, jó volt ezt megélni, és valahogy ebben a mozgalmas miliőben benne volt, hogy a Betlehemi Gyermek megajándékozottai vagyunk. A következő napokban is ezt élhettem meg burkolt vagy egész nyilvánvaló módon. Bevallom meglehetősen elfáradtam az igehirdetés dömpingben és jó volt az ünnep második napján úgy hátradőlni, hogy másnap nem már prédikálok.
még nincsenek kommentek
2011. december 24., szombat
Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek!
1 komment
2011. december 19., hétfő
Lebuktam... :)
1 komment
2011. december 15., csütörtök
Pilinszky János - Hitünk titkairól
részlet
Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
még nincsenek kommentek
2011. december 12., hétfő
Joulupukki és pajtáskodás
Ígérem idén ez lesz az utolsó bejegyzés, amiben Joulupukkiról írok, no de nem lehet nem megemlíteni azt a nagy hírt, hogy a lappföldi Mikulás Rákoskeresztúron járt. Szűk egy órát töltött a Bakancsos utcában. A templom alaposan megtelt, több mint 500 gyermek várta a nagyszakállút, aki az itt látható személyre szabott verdával érkezett meg a mi rákosmenti Luther-szigetünkre.
A jó kedélyű finn bácsit lerohanta a helyi média és ő azon melegében riportot adott a lelkészi hivatalban. Az evangélikus sajtóval saját anyanyelvén tudott kommunikálni, a köszöntésére a déli egyházkerület püspöke is parókiára érkezett, aki kollégaként köszöntötte Miklós, Myra püspökének emanációját. A gyerkőcöknek, sőt gyanítom a felnőtteknek is nagy élmény volt ez a találkozás, de szerintem a legnagyobb falsh-ben annak a kisfiúnak volt része, aki elsők között érkezett és elszaladt még egy két betűs kitérőre és a legnagyobb megrökönyödésére a Mikulás bácsi lépett ki a mosdóból, látni kellett volna az arcát. Majd az unokáinak is mesélheti, hogy a budiajtóban találkozott a Joulupukkival.
Kihagyhatatlan ez a kép, amelyet Kristóf öcsém küldött nekünk képeslap formátumban.
Kulináris- és pajtáskodásügyi vonatkozásban is nagyüzem volt nálunk. Kedves rokonok érkeztek és gondoltuk csinálunk valami finomságot. Hosszas morfondírozás után a sztrapacska mellett döntöttünk, egy kicsit izgultunk, hogy hogyan is tudjuk színre vinni a szlovák konyha eme műremekét. A csapatmunka diadalt aratott és egy jóféle juhtúróban bővelkedő étek került az asztalra, amely sikert aratott. A kalóriaszegénynek nem mondható jól sikerült ebéd után még egy nagyot beszélgettünk. Április óta nem találkoztam velük és ez a találkozót már egy ideje szerveztük, folytatás következik. A délután és az este is hasonló hangulatban telt, bár a konyhában nem arattunk olyan egyértelmű sikert mint délelőtt. Nyáron a várban volt egy csokifesztivál, gondoltuk ellátogatunk oda, de belépődíj elrettentett bennünket, és elhatároztuk szervezünk egy alternatív csokifesztivált, amire ezen a délután került sor. Hosszas előkészítő munka után nekiláttunk a csoki habcsók elkészítéséhez. A kézi habverővel nem sikerült olyan habot összehozni, amilyenre szükség lett volna ezért egy huszárvágással egy szolid kamikáze akció keretében, „újraterveztük” a dolgokat és csokis „Plätzchen” lett a habcsóknak induló mandulás, rumos, cukorban bővelkedő, liszttel masszává alakított valamiből. Nem állítom, hogy ez lett a világ legjobb csokis tallérja, de jobb lett mintha habcsók lett volna belőle. A Dina és Barbi által készített pralinék viszont világverőek voltak, a hangulat remek volt és csoki fronton a bőség zavarával küzdöttünk és egy halom csoki maradt. Miközben ezeket a sorokat írtam, néhány kocka csokiból próbálok ihletet meríteni… Íme a fotó a csokikontingensről.
még nincsenek kommentek
2011. december 6., kedd
Jó gyerek voltál? Hallgasd meg a Mikulás véleményét! Kattints a képre és kiderül!
1 komment
2011. december 5., hétfő
Adventi hangulat a Bakancsos utcában
még nincsenek kommentek
2011. december 3., szombat
A minap az ifivel (junior és szenior) benéztünk a Zöld Teknős Barlangjába. Emlékszem a pilisi ifivel is jártam itt, az is hasonlóan jól sikerült este volt (ennek már három és fél éve, fura, hogy ilyen rég volt…) Szeretem ezt a teaházat. Valaki azt mondja, hogy giccses, de szerintem az egész miliőbe ez teljesen belefér. Hűen a nevéhez szinte minden apró kis zegzugban található egy teknőc; falra festve, vagy éppen fából kifaragva, de valahol teknős alakú a lámpa, no de a hely nem (csak) ezért jó, hanem a különböző (western, indián, afrikai és ázsiai) hangulatú szeparék miatt, ahol remekül lehet beszélgetni. Nem tudom megszámolni hányszor voltam itt és túlnyomó többségében pozitív élmény kapcsolódnak az itteni teázásokhoz. Voltam itt kihelyezett jegyes-beszélgetés, már az imént említett ifi alkalom, valamint kis- és nagy csoportos pajtáskodás keretében. Egy-két kivételt leszámítva másoknak is bejött ez a hely. Ügyesen lett átalakítva ez a pincerész, és most már a ház fölsőbb szintjét is átalakították. Szerintem ez a teázó kiválóan alkalmas baráti beszélgetésekre és a több száz különféle fantázianévvel ellátott ínyenc tea megdobja ezt az élményt. Úgy éreztem, hogy az ifisek jól érezték magukat, és nagyon örültem, hogy egy jót tudtunk beszélgetni. Olyan igazi közösség építő délután és este volt. Sajna azért egy páran nem tudtak eljönni, szóval nem volt teljes a létszám, de ha lesz hozzá kedv a következő félévben is benézhetünk ide. Amikor ott üldögéltünk a „Medveölő tipiben” eszembe jutott a pilisi ifis csapattal itt töltött este; nézetm őket és olyan jó érzés töltött el, mert azt éreztem ezt a csapatot is nagyon megszerettem, pont úgy, mint a pilisi „különítményt”.
még nincsenek kommentek
2011. november 28., hétfő
„Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” Lk 21,28
Adventi gyertyagyújtás, Keresztúron
A város forgatagában rengeteg járdára szegezett vagy éppen üresen a távolba révedő tekintetet lehet látni. Olyan embereket, akik egykedvűen bandukolnak, vagy éppen feszülten rohannak, és ha szemükbe nézünk, nem látunk bennük semmi fényt, mert a fáradtságtól, megfáradtságtól és a reményvesztettségtől hideg és homályos a tekintetük.
Mi magunk is talán, olykor azon kapjuk magunkat, hogy elfogyott az erőnk. Testileg vagy lelkileg kimerültünk. Életünk ösvényén, leszegett fejjel bandukolunk, lefelé nézünk és megyünk ki tudja merre… A mindennapok gondjai és fájdalmai alaposan megdézsmálják energia készleteinket, és a lelket felüdítő, gondosan felhalmozott és elraktározott öröm és boldogság élményeinket.
Egy-egy nehezebb probléma, a felhalmozódó feszültség, vagy a tömérdek feladat hatására úgy érezzük alig állunk a lábunkon. Ebbe az olykor megfáradt és csüggedt hangulatba hasít bele Jézus felszólítása: „Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok!”. Felráznak ezek a szavak és arra bíztatnak, hogy lássuk meg azt Aki tartalommal és élettel teli energiával tudja megtölteni a fáradt és csüggedt hétköznapjainkat is. Lássuk meg azt, Aki közeledik. Királyok Királya, uraknak Ura érkezik hozzánk.
Ha egy uralkodó megérkezik valahová, akkor leszeget fejjel és meghajlással fogadják, de amikor a királyok Királya érkezik, amikor az Isten Fia közeledik, akkor Ő azt mondja; egyenesedjünk fel és emeljük fel a fejünket. Jézus nem azért érkezik a világba, hogy hódoljanak neki, hanem azért, hogy életet adó fényével betöltse lelkünket és megelevenítsen. Azért, hogy a csüggedt, fáradt és reményt vesztett tekintetekbe fény költözzön, a lelki fájdalmaktól meggörnyedt hátakat pedig kiegyenesítse. Az egyre növekvő ádventi gyertyafény azt jelzi egyre közelebb és közelebb van hozzánk a Megváltó, aki a mindennapok fáradt szürkeségét áttöri az ő fényével.
Azért jön, hogy ne fáradt és üres tekintettel járjunk ebben a világban, hanem a terhektől megszabadító munkája nyomán, szemeinkben a Lélek tüze világítson. Járjuk felemelt fejjel a karácsony ünnepéhez vezető ádventi utat, mert az élő Isten közeledik felénk, és megelevenítő szeretetét hozza el számunkra. „Egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” Ámen
még nincsenek kommentek
2011. november 24., csütörtök
Amikor egy lányban és egy fiúban megérlelődik az elhatározás, hogy a Magyar Köztársaság családjogi törvényében leírtaknak megfelelően jó lenne ha házastársaknak nyilvánítanák őket, akkor elzarándokolnak az illetékes civil ruhás Miss Önkormányzathoz (azaz anyakönyvvezetőhöz), aki csodák csodája a hivatalban nem nemzeti színű szalaggal átkötve ül a szocreál íróasztala mögött. Miután átadják a személyigazolványokat ellenőrzésre, és bevallják, hogy még nem voltak házasok és egyiküknek sincs még gyermeke, majd egybehangzóan kijelentik, hogy mindenkinek marad az a neve, ami eddig volt, és a születendő gyermekek egytől egyig Kovácsok lesznek. Ezek után már csak egy népszámlálás jellegű statisztikát kell kitölteni, eztkövetően át kell zarándokolni a lebonyolítással megbízott nonprofit (?) kft-hez. Ahol, az addig sem túl személyes hangvétel még egy (illetve két) fokkal anyagiasabbá válik és a „lehúzó iparág” lendületből tarkón csapja a szerelmetes érzéseket és gondolatokat. Következzen néhány szemelvény az ott kézhez kapott megrendelőlapról: Alapszolgáltatási díj 5000Ft, Tükrös terem (16fő alatt) ingyenes (látatlanban is könnyű emellett dönteni;)), oktató terem (?) 30fő-ig 6500Ft, Díszterem technikával, takarítással 28000Ft; Esküvő külső helyszínen 35000Ft, Emlékkönyv 10000Ft, feláras opciók szavalat és/vagy ének (ár megegyezés alapján). Emlék pohár 2800Ft/db plusz a gravírozási díj, emléklap mappával 2800Ft, gyertyagyújtás 1000Ft, kisméretű gyertyatartó 2800Ft nagyméretű 38000Ft kívánságra felárért ezt is gravírozzák. Koccintás 250Ft/fő, de ebbe még csak a pohár bérlete van benne, a pezsgőért külön kell fizetni. Asztali dísz 4800Ft-tól, szülők, hozzátartozók köszöntése csokorral 4800Ft-tól/fő. Fotós helyszínre rendelése 3000Ft de ez még nem tartalma a fotók árát… miután tisztázódtak, hogy ezeket nem kérik, elköszöntek és elmentek a (Főzelék) Dzsungelbe megünnepelni az eljárás elindítását…
3 komment
2011. november 19., szombat
Joulupukki
Az előző bejegyzésemhez szorosan kapcsolódik a mai ugyanis a kedves finn testvérek Joulupukki néven ismerik a Mikulást, aki hamarosan Rákoskeresztúrra látogat. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, nem az egy hete említett vőfély-mikulást kérjük fel, hogy álljon szolgálatba, hanem az originál finn illetve lappföldi Mikulás érkezik szűkebb pátriánkba. Egy hetet lesz kicsiny hazánkban és sikerült elintézni, hogy egy órát a Bakancsos utcában töltsön. Felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy a hamisítatlan Nagyszakállú jön el hozzánk. Tudom kissé bárgyú dolog, hogy ezen olyan nagyon lelkendezek, de én bevallom, várom ezt a Mikulást. Ebbéli nagy lelkesedésemben, megnéztem mit mond a google a Mikulásról, néhány kattintás után kiderült, hogy a Mikulásoknak még nemzetközi kongresszusuk is van, minden évben Dániában, World Santa Claus Congress néven. Érdemes megnézni konferencia honlapját (itt) , különösen a fényképeket. Ezen a nemzetközi találkozón jelen volt a Rovaniemiben lakó Joulupukki is. Végig böngésztem a különböző népek Mikulás típusú személyeit, nincs túl nagy különbség közöttük, ez alól kivételek a baszkok. A baszk „mikulásnak” se piros ruhája, se rénszarvasai, de még nem is jó megjelenésű. Baszkok „mikulása” Olentzero. Ő egy népviseletbe öltözött, kormos szenesember, akinek mindig pipa lóg a szájában, és a néphagyomány szerint enyhén ittas állapotban szokott megjelenni, és karácsonykor megajándékozza a gyermekeket. Hiába ezek a baszkok egy különleges népség pelotát játszanak, egyetlen nyelvcsaládba sem sorolható a nyelvük, és közöttük nincs se B se AB vércsoportú, de Rh negatívos vércsoporttal rendelkezők száma rendkívül magas. Szóval nem is olyan meglepő, hogy egy pityókás szenesember náluk a mikulás. No de, ha valaki a jó megjelenésű nyelvrokon Joulupukkival szeretne találkozni az jöjjön december 9-én, pénteken délután 2-re a XVII. kerületben található a Pesti út 111.-be, a rákoskeresztúri evangélikus templomba. Szerintem, nem fogja megbánni.
1 komment
2011. november 12., szombat
A nagy átváltozóművész
Tegnap az esküvő után gratuláltam az ifjúpárnak és még lutherkabátban szóba elegyedtem a vőféllyel.
– Ha jól sejtem, ez a novemberi esküvő egy vőfélynek utószezonnak minősül…
– Igen, nagyon a vége. Jövő héten már mikulás leszek.
még nincsenek kommentek
2011. november 10., csütörtök
Milyen legyen az igehirdetés?
90. születésnapjához közeledő nyugdíjas lelkésznél jártam egy hete. Különleges volt a beszélgetés, sok szeretett érződött ki a mondatokból. A beszélgetés vége felé azt mondta: „Szeretném elmondani neked még valamit. Az évek során sokat gondolkoztam azon milyennek kellene lenni egy prédikációnak. Három szóban tudnám ezt összefoglalni; mind a három úgy kezdődik, hogy „kor/cor”. Egy igehirdetés legyen KORrekt, KORszerű, CORnatus – ezt a szót én találtam ki – azt akarom mondani, legyen a prédikáció szívtől született”. Érződött, hogy ezeknek a szavaknak súlya van. Értékesek ezek a beszélgetések…
még nincsenek kommentek
2011. november 7., hétfő
Megkértek, hogy a rákoskeresztúri evangélikus újságba, a Kereső Szóba írjak egy bemutatkozást. Gondoltam ezt ide is fölrakom:
„Szüleim első gyermekeként láttam meg a napvilágot egy verőfényes tavaszi napon, 31 éve. Első éveimet egy apró pestmegyei falucskában, Káván töltöttem, majd a közeli városba Monorra költöztünk. Káva mindmáig sokat jelent számomra; a nagyszülői ház, a vadregényes táj és a dombtetőn lévő evangélikus templom gyermekkorom meghatározó elemei. Nagyszüleim a gyülekezet oszlopos tagjai voltak. A diakonissza nagymamám volt a pénztáros, nagyapám a gondnok. A szüleim mindig is aktívan részt vettek a gyülekezeti életben, édesapám jelenleg a gondnoki teendőket látja el monori gyülekezetben. Ilyen háttérrel nem csoda, hogy három öcsémmel együtt én is gyakori részvevője voltam a gyermek bibliakörnek, hittanóráknak és a konfirmáció után az ifinek. Az a légkör és az a lelkület, amit az ifiben megtapasztaltam az nagyon meghatározó számomra, akárcsak a piliscsabai és keszőhidegkúti táborok és a Szélrózsa találkozók.
A Monori József Attila Gimnáziumban érettségiztem 1998-ban és még ugyanebben az évben felvételt nyertem a Hittudományi Egyetemre. Már az első év során közel került hozzám az Ószövetség; a héber nyelv és az ószövetségi teológia, nem kis szerepe volt ebben Muntag Andor professzor úrnak, aki megszeretette velünk ezeket a tantárgyakat. A másodéves koromtól egészen ötödév végéig, az Ószövetségi Tanszéken demonstrátorként részt vettem az ott folyó munkában. Diplomamunkámat a Holt-tengeri tekercsek messiásképéről írtam. Ezzel a témával részletesen is foglakozhattam Göttingenben, ahol egy évig voltam ösztöndíjas. 2005 szeptemberében kezdtem meg a gyakorlati (hatod-) évemet a Deák téri gyülekezetben, ahol ifj. Cselovszky Ferenc és Smidéliusz Gábor voltak a mentoraim. A hatodév során, lelkészjelöltként közelről megismerhettem a lelkészi munkát, és ez az év a szárnypróbálgatás jegyében telhetett. Nagyon sok segítséget kaptam mentoraimtól és az egész gyülekezettől. 2006. június 24-én avattak lelkésszé, Monoron. Az ordinációs igének Ézsaiás könyvéből választottam azt az igét, amely nagyon közel áll hozzám: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31)
Fabiny Tamás püspök úr a pilisi gyülekezetbe küldött ki, ahol két évig voltam beosztott lelkész. Itt Pángyánszky Ágnes és Krámer György mellett és az ő segítségükkel kezdhettem el a gyülekezeti munkát, tőlük is sokat tanulhattam. Mindig is szerettem gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozni. Pilisen lehetőségem nyílt arra, hogy az óvodásoktól a gimnazistákig, különböző csoportokban foglalkozhattam fiatalokkal a hitoktatói és az ifjúsági munka keretében. A pilisi gyülekezeten belül nemcsak ezt a korosztályt szerettem meg, hanem az egész gyülekezet közel állt és mind a mai napig is közel áll a szívemhez.
Nagyon érdekel a teológia tudománya és szeretek tanulni, ezért is jelentkeztem a Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájába. 2008-tól idén augusztusig doktori képzésben vettem részt, Jutta Hausmann témavezetésével; az Ószövetségen belül található elhívás történetekkel foglalkoztam, ezeken belül is Ábrahám elhívását vizsgáltam meg közelebbről. Az elmúlt pár évet nem csak a tudományos ismeretek és a kutatás szempontjából tartom fontosnak, hanem azért is, mert megismerhettem Takács Dórát, menyasszonyomat, aki jelenleg a Hittudományi Egyetem Kántor Szakának harmadéves hallgatója.
Nagyon örülök, hogy augusztustól újra gyülekezeti szolgálatba állhattam, itt a rákoskeresztúri gyülekezetben. Szeretném továbbadni a lelkészi munka minden területén azt az üzenetet, amivel megbíz az Isten.”
még nincsenek kommentek
2011. október 31., hétfő
Reformáció Napja
még nincsenek kommentek
2011. október 26., szerda
Villámlátogatás Kulináriában
avagy
fokhagymás camembert, sült csirkemellel megbolondított salátával
Vendégek érkeztek ezért gondoltam, egy kis konyhazsonglőrködésbe kezdek. Ilyenkor jön a nagy kérdés mi kerüljön a vendégváró asztalra. Láttam, hogy a boltban van rukkola, úgyhogy arra gondoltam, itt az ideje, hogy valami rukkolás finomságot készítsek. Vettem a rukkolán kívül még salátát, bébiparadicsomot, mozzarellát, lilahagymát és fokhagymát. Annak rendje és módja szerint ezeket, jó apróra vágtam, és szolidan meglocsoltam olívaolajjal és balzsamecettel, és egy kis oregánót is szórtam a tetejére, jól megkevertem és az így elkészült salátát rövid időre száműztem a hűtőbe. Csirkemellet apró darabokra vágtam, fokhagymát vágtam közé majd ráküldtem egy kis vegetát és oregánót és adtam nekik is egy kis időt, hogy a hűtőben ők is kezdjenek egymással valamit. Mikor már láttam, hogy a csirke már nagyon pácban van, nekiálltam kisütni. Már javában sült a csirke, amikor az előre felmelegített sütőbe betettem az alufóliára helyezett félbevágott (egykor még) kerek camembert sajtokat, amelyeket előtte megtöltöttem fokhagymával és egy kis rukkolával és meglocsoltam balzsamecettel. A camembert hamar megsül, úgyhogy ügyelni kellett, hogy azelőtt kivegyük a sütőből mielőtt szétfolyna ez a finomság. Aztán a tányéron ott figyelt a fokhagymával és rukkolával ütős ízharmóniába lévő tejtermék. A kisütött csirkét a salátához raktam, majd ezt a salátát a tányéron lévő sült sajt mellé. Volt mellé pirítós és a pohárban Balatoni Óvörös Barrique Cuvée a Varga Pincészettől. Az a helyzet, igen jól laktunk… :)
még nincsenek kommentek
2011. október 24., hétfő
Kicsiben nagy
Szombaton Szentendrén jártunk, a lángosozás és a kávézás után a korzózás előtt, benéztünk egy kis sikátorba és megláttuk Mikola Szjadrisztij kiállításának plakátját, nosza be is mentünk és tátva maradt a szánk. A művész komplett életműve beleférne egy kisebb gyufás skatulyába, és ebben semmi túlzás ugyanis mini- sőt mikro műalkotásokat készít. Pár milliméternél nem nagyobb egyetlen kompozíció sem. Lenyűgöztek ezek az apróságok, amelyeket mikroszkópon keresztül tekinthettünk meg; kettévágott mákszemre vésett portrék, hajszál vékony órarugóra „erősített” arany „szobrok”, rizsszemre vésett tájkép… el sem tudom képzelni, hogyan készültek ezek a tárgyak. Az apró mozdulatokat hihetetlen precizitással kellett kiviteleznie, hogy ezek a művek megvalósuljanak. Az ő keze munkáját dicsérik azok a tevék, amelyek átkelnek a tűfokán, ráadásul nem is keresztbe, hanem hosszába. Ehhez kell ám türelem… Aki Szentendrén jár nézze meg ezt a kiállítást is, megéri, lenyűgöző.
Még több kép itt
még nincsenek kommentek
2011. október 19., szerda
Egy kis móka
még nincsenek kommentek
2011. október 18., kedd
Látogatás, beszélgetés, találkozás
A Bosnyák tér szürke kerítései között tanítják, hogy a lelkipásztori munka fontos eleme a látogatás. Ezzel én is maximálisan egyetértek. Lényeges a látogatás illetve az, hogy legyen lehetőség beszélgetni, „találkozni”. A templomkapuban a kézszorításnak és a pármondatos „villámbeszélgetésnek” is nagy jelentősége lehet (a „villámbeszélgetésekről” már könyvet is írtak), de azért az a legjobb ha van bőven idő beszélgetni. Vasárnaponként az istentisztelet kezdése előtt 20-30 perccel már ott szoktam lenni. Értékesek azok a percek, van lehetőség egy kicsit beszélgetni, megismerni a gyülekezet tagjait. Kifejezetten élvezem, hogy nincs kocsim így az egyik templomból a másikba, vagy átsétálok (ez se haszontalan) vagy valaki át-, majd haza visz. A kocsiban töltött idő tartalmasan telik, mert ez egy fokkal oldottabb ahhoz képest amikor, lutherdzsekiben „virítok” a templomkapuban. Néhány mondat a családról, közérzetről, gondolatokról, vagy éppen folytatjuk a prédikáció gondolatát és sokkal közelebb vagyunk egymáshoz. A buszon, postán, iskolában történő találkozásnak is megvan a maga varázsa. Pár hete az egyik nénivel összefutottam a buszon, beszélgettünk egy negyed órát, és azóta sokkal közvetlenebb és így a lelkész-gyülekezeti tag távolság is csökkent. Az ilyeneknek mindig nagyon örülök. Ezért is tartom értékesnek a két héttel ezelőtti presbiteri napot, mert abból kifolyólag, hogy reggeltől estig együtt voltunk, sok beszélgetésre nyílt lehetőség, úgyhogy már várom 29-i gyülekezeti kirándulást és az ifis túrát, és a „kihelyezett szenior ifit” is. 7-8 „egész estés” látogatás pedig már kilátásban van, remek. Pár hete egy kedves házaspárnál jártam, azt tudom mondani, hogy barátaimnál. Csupa szív embereknél, akik nagyon aktívak a gyülekezetben. Olyan határtalan nagy szeretettel fogadtak, hogy tényleg nagyon meghatódtam. Egy este alatt négy életutat ismerhettem meg, négy világlátást, amelyben nagyon sok a párhuzamosság van. A 98 éves dédivel is beszélgettem egy negyed órát, fantasztikus volt, ahogy az a törékeny néni milyen nagy szeretettel és szellemi frissességgel beszélt, és felemelő volt érezni, hogy mennyire szereti a családja ezt a nénit, akit már nem is nagyon lehet magára hagyni még egy órára sem. Finom vacsorát ettünk, fényképeket néztünk, meséltük, sztoriztunk. A mondatokban benne volt, indirekt módon mindenkinek a saját egyénisége és hite. Tartalmas, értékes és igazán megerősítő hatású este volt egy igazi „találkozás”. Sok ilyet kívánok mindenkinek, beleértve magamat is.;)
még nincsenek kommentek
2011. október 10., hétfő
Itt állok másként nem tehetek...
még nincsenek kommentek
2011. október 9., vasárnap
Malm és Sultan
No az elmúlt hét meglehetősen blogmentesre sikeredet, mivel szolidan elhavazódtam… Lássuk csak mi minden volt a héten, ovis hittanok, látogatás, a Főzde Feszt külön bejegyzést érdemel… azt hiszem az Ikea-akcióról kellene írnom először.
A paplak kikupálásának tényállása már egy ideje fennforog. Tányérokkal, poharakkal, és egyéb hasznos tárgyakkal gazdagodott a lakás embertakarmányozásra szakosodott helyisége. A lakásban a fregolik száma a nulláról egyre növekedett, a szőnyegek és a fehér dohányzóasztalok száma tekintetében is hasonló emelkedés tapasztalható, továbbá sok apró-cseprő tárgy bukkant fel a lakás különböző pontján. Már régóta esedékes volt a fekvőhely lecserélése. Ez csak úgy sikerülhetett, hogy egy tisztes tőkeinjekciót kapott a bankszámlám így kedden kocsiba vágtuk magunkat és a Svéd tömeggyártás hazai lerakatához zarándokoltunk, hogy beszerezzük, az előre, már bölcsen kiválasztott Malm garnitúrához tartozó ágykeretet és a Sultan típusú rugós matracot. Nem kis logisztikai lépések után sikerült elhozni a 160x200 matracot és az ehhez passzoló méretes ágykeretet. Én kis balga, azt hittem, az ágykeretet, és a hozzá tartozó kellékeket, perceken belül egyedül összerakom és már dőlhetek is be az új ágyba. Amikor hozzákezdtem a munkához az óra még csak este 11-et mutatott. Aztán 1 óra tájba már a napnál is világosabb volt számomra, hogy hiába legóztam én annyit annak idején és hiába az a sok puzzle kirakással eltöltött idő a bútor összerakás ügyében elég még van mit tanulnom. Amikor az ember egy látszólag egyszerű lépést már harmadjára próbál meg megoldani, az – különösen éjfél után – erősen demoralizáló. Mivel nem szándékoztam a Herrup típusú szőnyegen aludni, ezért folytattam a küzdelmet a rafinált svéd multi portékájával, hajnal 2 tájban kissé lestrapálva végre a Sultan típusú matracot elegánsnak nem mondható mozdulattal a Malm ágykeretre helyeztem, majd ledőltem… Ezek mennek meg a bárányfelhők.
még nincsenek kommentek
2011. október 1., szombat
Egy új és egy régi kedvenc, a Zene Világnapja alkalmából.
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 28., szerda
Szerdai söröröm
A minap a Kacsa utca egyik alagsori helyiségében nagy felfedezést tettem. A sörészeti intézmény egy szegletében néhány rekesznyi folyékony kenyér kuksolt, szorosan egymás mellett, rendezett sorokban. A sör címkéjét látva felcsillant a szemem. A palackot kézbe véve konstatáltam, igen ez nekem kell. Ha a Szabolcs barátomtól öt éve kapott elegáns pénzcsipeszbe, kicsivel több zsetont tudnék beszuszakolni, akkor azt is mondtam volna rögvest, hogy akkor én most három rekesszel kérnék ebből, vagy nem is hárommal, hanem harminccal; mert megtaláltam az alkalomhoz illő ideális, minőségi sört.
Közeledik a nagy nap, bár még azért nem holnap lesz, de már szép lassan, de biztosan elkezdtünk szervezkedni, előkészíteni, osztani, szorozni és agyalni. Való igaz, az „esküvő sörének” kiválasztása nem kardinális kérdés, de azért a magamfajta malátabarát számára szívdogtató élmény, ha egy verőfényes szerdai napon szembetalálkozhatok, egy olyan söritallal, amit szívesen tennék az ünnepi asztalra.
Hofstettenben remek sört főztek mégpedig egy olyan sört, amely azt a receptúrát követi, amit 1810-ben I. Lajos bajor király esküvőjére találtak ki bajor sörfőző mesterek. Igazi esküvős sör. Bár valószínűleg nem eme remek ser serkentette Lajos királyt arra, hogy életre hívja az Octoberfest intézményét, de talán ez a receptúra is közrejátszott az immár több mint két évszázados sörünnep aranysárgán és opálosan csillogó, szűretlen és szűrt fényéhez – na jó nem lovalom bele magamat;) –. Ez az íz világ, az ünnepi receptúra és a passzoló apró részletek engem lenyűgöztek. Mivel pénzcsipesz karcsúságát szemlélve arra jutottam, hogy a dőzs tényállásának fennforgását még nem állapítható meg ezért a harminc rekesz helyett csupán három üvegnyi Hochzeitsbier társaságában távoztam a sörellátóból (no meg egy fém sörplakáttal). Ha időközben erősen megtollasodok, akkor az esküvős asztalon mindenki előtt egy ilyen sörital fog díszelegni, mindenesetre már három üveg hűl a spájzban. Prost!
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 23., péntek
Blogszületésnap
Ez a kis blog ma lett 7 éves. Elég fura belegondolni, hogy már ennyi éve írom. 745 bejegyzés, 364 komment, csak az idei évben több mint 30000 letöltést és 25000 látogatást regisztrált a blogstatisztika. Különleges visszaolvasgatni a régi bejegyzéseket, mit éltem meg, hogyan gondolkodtam bizonyos dolgokról, eseményekről. Remélem másoknak is érdekes beleolvasni ebbe a netes naplóba. Köszönet minden BlogOlvasónak!;)
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 20., kedd
BKV, én így szeretlek!
Nem kell megijedni, nem egy BKV-t dicsőítő bejegyzés következik. Eme közlekedési vállalat ténykedései szerintem is hagynak „némi” kivetnivalót maguk után, de azért mindig vannak felüdítő momentumok, múlt pénteken is egy ilyen pozitív élményben volt részünk a 16-os buszon.
Fönt voltunk a várban, gondoltuk megnézzük milyen is ez a csokifesztivál, de a bejáratnál megtorpantunk, mert rá kellett jönnünk, hogy a belépőt (és minden bizonnyal a fesztivál árait is) nem a mi pénztárcánkhoz tervezték. Elsétáltunk a KékMacska pontig és el is időztünk ott, aztán elindultunk a buszmegálló felé és megfogalmazódott egy kétszemélyes alternatív csokifesztivál gondolat és amikor felléptünk a 16-os buszra éppen azt tervezgettük milyen csokit fogunk venni a Deák Ferenc utcában. Csokoládé ügyi eszmefuttatásunkat felfüggesztettük, mert arra lettünk figyelmesek, hogy a kisbusz sofőrje elkezd szövegelni a mikrofonba, de nem zsörtölődéssel és nem kisípolandó szöveggel szólítja meg a tisztelt utazóközönséget, és nem unottan mondja be a megállókat, hanem vidáman, jókedvűen beszél és idegenvezetőket megszégyenítő virtuozitással felvillanyozza a heringek módjára bezsúfolódott utasokat. Folyamatosan dumált, poénkodott és várostörténeti érdekességeket mondott, székely viccet mondott és kifejtette a véleményét a közélettel kapcsolatosan, kultúrtörténeti érdekességeket mesélt és érződött, hogy szeretné élvezetessé tenni az egyébként élvezetesnek egyáltalán nem mondható, zsúfolt buszon való zötykölődést. Mosolyt csalt az utasok arcára, hol felröhögtünk, hol pedig egy emberként, egyetértően egyszerre bólogattunk. Olyan stand up-ot adott elő miközben vezetett, hogy amikor leszálltunk, többen odamentek megköszönni neki ezt a remek élményt. Mi is elismerően rámosolyogtunk és feldobott hangulatban vettük célba a csokiellátót. Pár éve egy éjszakai buszon volt hasonló élményem, akkor is a sofőr mikrofonon keresztül stand up-pal szórakoztatta az utazóközönséget. Kellenek az ilyen élmények... BKV, én így szeretlek.
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 19., hétfő
Tegnap este leültem és írtam egy blogbejegyzést, csak annyi vele a bökkenő, hogy nem mentettem el... no ha lesz egy kis időm nekifutok még egyszer. ;)
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 15., csütörtök
Communio
Most érkeztem haza az első itteni bibliaóráról, és egészen fel vagyok villanyozva. Van a bibliaóráknak egy egész különleges hangulata. Deák téren van három különböző bibliakör és olyan jó látni, hogy mindegyiknek más-más karaktere van. A pilisit sem tudnám összehasonlítani sem az ittenivel, sem a Deák térivel. Közvetlen a hangulat és lehetőség nyílik arra, hogy őszintén beszélgessünk és miközben egy igéről beszélgetünk, valamilyen módon nemcsak az Istenhez kerülünk közelebb, hanem egymáshoz is, és fordítva is igaz ez, miközben egymással beszélgetünk azt tapasztalhatjuk, hogy az Istenhez kötődő szállak is megerősödnek. Ugyanez a csodája az ifióráknak is. Annyi erőt adnak ezek a beszélgetések, találkozások. Az első keresztények is talán valami ilyesmit élhettek át; összejöttek, beszélgettek, megtörték a kenyeret és érezték közöttük ott van az Isten. Ma ilyen „Közösség-érzésem” volt. Jó lenne ezt a Közösséget mindig megélni, átélni és ezt tovább adni, minél több embernek.
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 12., hétfő
Egy igazi gyöngyszemet szeretnék megosztani a kedves BlogOlvasóval. A jó öreg Mr. Bean egyik örökbecsű alakítását; Mr. Bean a templomban. Azt hiszem ez egy igazán jól sikerült karikatúrája annak, ami gikszer lehet a padokban ülve, (no de luther dzsekiben is lehet ám olyanokat művelni, ami méltó arra, hogy kikarikírozzák…). Azért van ebben a jelenetben egy adag egyházkritika is. Végig lehet zongorázni, hogy (extrém esetben) mi minden történhet azzal, aki csak úgy betéved egy istentiszteletre. Mikor kell felállni, leülni és énekelni, ha énekelünk akkor pedig mit. A hallelujás rész pedig briliáns – ha nincs előttünk a szöveg, akkor kotorászhatunk az emlékeinkben, hogy mi is volt a szöveg… és a halleluja illetve az összes refrén mindig hangosabban szól;) A bealvás Mr. Bean módra is díjat érdemelne. Ennyire extrém helyzetet még nem láttam, de azért az több mint kritika, amikor egy párszor a szószéken állva annak lehettem a tanúja, hogy (jó esetben) békésen szunyókálnak néhányan, miközben én prédikálok… úgy érzem, ezek „kimerítő” prédikációk voltak, amelyekre nem vagyok túl büszke… A cukorkás papír zörgetésnek is évszázados hagyománya van. A film még akkor készült, amikor még a mobiltelefonok nem terjedtek el, ha ma forgatnák, biztosan erre is kitérnének. Szerintem az egyik ifis órán le is vetítem majd ezt a jelenetet, mert azért a poénokon túl, fel vet néhány kérdést, amiről lehet beszélgetni.
Jó szórakozást Mindenkinek!
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 7., szerda
Kapucsengő
Eme retró csengő a Bakancsos utcában található, kissé leharcolt, de remekül működik. Igazán meghatódtam, amikor a beköltözésem napján azt láttam, hogy a nevemet már kis is ragasztották, ez az apró, de sokatmondó gesztus nagyon jól esett. Nagyjából egy hónap kellett ahhoz, hogy azt tudjam mondani: „a beköltözési állapot kb. 95%-os”, de már az első nap otthon éreztem magam. Ahhoz, hogy otthon érezhetem magam sokan hozzájárultak szeretetükkel, segítségükkel. A ki- és beköltözésben és a lakás berendezésében is számtalan segítséget kaptam családomtól, barátoktól és jócskán az itteni gyülekezettől is. Nagy öröm, azt tapasztalni, hogy milyen nagy szeretettel vesz körül egy gyülekezet. Otthon érzem magam, mert nagyon sokan segítettek ebben. Jó pár közvetlen beszélgetésben volt részem az elmúlt időszakban és ezek is nagyon sokat jelentenek számomra. Ez a retro csengő sokszor fog megszólalni, hol azért, mert egy lelkésszel szeretnének beszélni, hol azért, mert egy baráttal, ismerőssel, rokonnal szeretnének találkozni. Már kezdem megszokni a hangját, ha erre jártok, csöngessetek be.
még nincsenek kommentek
2011. szeptember 2., péntek
Keresztgyerkőcök
Szombaton, buszra pattantunk és meg sem álltunk Rétságig, ahol Kornél komám várt Dani keresztfiam társaságában. Pár perc autózás után meg is érkeztünk Bánkra, ahol már Kata és a kis ünnepelt, Zorka várt bennünket. Zorka 21-én ünnepelte fennállásának 3. évfordulóját, a nagy napon sajnos technikai és szolgálati okokból kifolyólag sajnos nem tudtunk ott lenni, de pár napos csúszással mi is meglátogattuk a szülinapost. A Guttenberg galaxis egy-egy állócsillagával ajándékoztuk meg a gyerkőcöket; Barth Dogmatikájának 10. és 11. kötete helyett a Toy Story 3. és a Thomas mozdony saga sokadik epizódjának papírra nyomtatott változatával igyekeztük megörvendeztetni az egyre jobban cseperedő csöppségeket. Márciusban találkoztunk velük legutóbb és mi csak bámultunk, hogy mennyit nőttek és fejlődtek. Már Zorkával is lehet hosszasan beszélgetni, Danika pedig már igazi nagyfiú, hát igen, hamarosan már öt éves lesz.
Nagy öröm volt, hogy nem szeppentek meg tőlünk, hanem a pajtáskodás minősített esetében részesítettek bennünket. Valóban lehengerlőek voltak a szó nem csupán átvitt, hanem szó szoros értelmében is. Szóval, olykor alaposan lebirkóztak, amire én dögönyözéssel és ad hoc mesemondással, valamint egyéb más játszásügyi harci cselekménnyel válaszoltam. Olyan jó volt megtapasztalni, hogy mennyire jó fej gyerkőcök a keresztgyermekek, tele élettel, vidámsággal. Mondjuk a szülőkből kiindulva, nem új ez a dolog ;)
Mindig felüdülést jelent számomra, ha Bánkra megyek, mert szívmelengető találkozni a régi barátokkal, akik mindig szeretettel várnak, most is ezt élhettük át. :)
P.S.: A képen a tó körüli séta egy magaslati állomásán készült. A fagylaltozás tényállásának fennforgásának elmélyült pillanatában.
még nincsenek kommentek
2011. augusztus 26., péntek
Variációk egy tételre, avagy a beköltözés gasztronómiai nézőpontból
Igyekszem felpörgetni ezt a kissé elmacskásodott blogot. No miről is írjon az új állomáshelyére beköltözött szerpap… a lakásról, hiszen az elmúlt 3 hét mindennapjait a hurcolkodás, bepakolás, szortírozás, vásárlás és tárgyak (és gondolatok) elrendezésének sokszöge határozta meg. A közeljövőben fogok ezekről írni részletesen, de a mai bejegyzés iránya hadd kapjon most egy képekkel illusztrált-gasztroblog-gellert. A költözés és az új lakás berendezése komoly energia (és pénz) vesztéssel jár, ezért fontos a tápanyagfelvétel.
Az első Bakancsos utcában töltött nap estéjén készült ez a felvétel. Mivel az asztal és egyéb bútorzat technikai okokból az első nap még a Deák téren maradt ezért a konyhaasztalt a svéd műremek éjjeliszekrények szoros egymáshoz rendezésével pótoltuk, a konyha is még a „felvonulási terület” része volt, ezért láthatunk a képen elszórva méretes szatyrokat és dobozokat. A fémtálban főtt kukoricás rizs képezi a köretet a hevenyészett asztalka másik fókuszpontjában a bratwurst-ok díszes, kisült hada sorakozik, melyek várják, hogy a beköltözött lakók felfalják őket. A képről hiányzik a mindezek ízesítésére szolgáló majonéz, ám a sörbarát testvérek gyakorlott szeme felfedezheti az Augustiner Bier tömzsi, sárga címkével ellátott üvegét a jobboldalon, amelynek hideg tartalmát volt szerencsénk azon az estén a finom vacsora keretében fölhörpinteni.
A következő kép másnap reggel fogadott, amikor kikászálódtam nem az ágyból, mivel az még a Deák téren volt, hanem a földre leterített hálózsákból. Dóri egy vidám reggelivel várt. A sonka, sajt, savanyú káposzta, vajas kenyér, majonéz kombó nálam mindig nyerő, pláne ilyen megjelenési formában. Ez a reggeli (pontosabban a reggeli készítője) megdobogtatta a szívemet.
Pár nappal később, a még kissé kaotikus lakást magára hagytam, mert Piliscsabára, Napvető táborba emigráltam egy hétre (erről is kéne írnom majd a közeljövőben néhány sort), amikor erősen amortizált állapotban, szombat este megérkeztem egy finom vacsora várt. A tányérban milánói látható a la Schwiegermutter Marika (ezúton is köszönet és hála eme remek étekért). A finom étek mellett, ha jól emlékszem a közösen készített rukkola saláta látható, amely meg volt még spékelve más zöldségekkel. A poharakban pedig a Varga pincészet „Balatoni Óvörös”-re keresztelt barrique cuvée-je volt, amely azzal a jó tulajdonsággal rendelkezik, hogy nem drága, de igen finom.
Ezen a képen is az imént említett vacsora látható. Az asztal díszítésére is felhívnám a kedves Blogolvasók figyelmét ;) A kép egy kicsit láttatni engedi, hogy milyen is a konyha, amelyet bajor söröző hangulatában rendeztünk be, hamarosan készítek még néhány fotót a sok sörösüveggel és a fémplakátokkal ékesített konyháról. Ja, igen a rukkola saláta világverő volt. Szerintem a közeljövőben csinálunk mi még többféle rukkola alapú ínyencséget is.
Az ötödik képen, a Dóri által készített ínycsiklandozó finomság látható. A vanília fagylaltos, tejszínhabos brownie teljesen levett a lábamról. Elsősorban az hatott meg, hogy ezt direkt nekem készítette másodsorban pedig az a fantasztikus finom ízharmónia, amit ez a kis finomság magában rejtett. No akkor ennyit a beköltözésről a kulinária szemszögéből;)
2 komment
2011. augusztus 20., szombat
Hosszú szünet után...
Már nagyon régen nem blogoltam egy jóízűt. Az elmúlt három héten nagy fennforgások voltak. Dobozokba kellett csomagolni minden holmimat a Deák téren, hogy augusztus első napján át tudjunk hurcolkodni az új állomáshelyemre XVII. kerületbe, a Bakancsos utcába. Négy évet laktam a három metró találkozásánál és ezen kívül még Pilisről jövet is gyakran tettem tiszteletemet a „vendégszobának” keresztelt majdnem húsz négyzetméteres hajlékban. Hatodéves koromban még erősen rusztikusan nézett ki ez a szoba, de aztán doktorandusz koromban sikerült jól belaknom, úgyhogy T. Gábor bácsiék bútorai szép fokozatosan kikerültek és ezek helyébe, saját kézzel összeszerelt „svéd csodák” kerültek. A nagyteremben folyó énekkari próbák nem fognak hiányozni, de a szomszédságban lakó barátok igen. A házban lakók nagy része pajtás. Feriék és Gáborék már most hiányoznak, olyan jó volt velük csak úgy összefutni velük, becsöngetni hozzájuk és beszélgetni nagyokat. Épp olyan jó volt velük együtt dolgozni, mint nagyokat pajtáskodni. A közös sörözések és meccsnézések épp olyan értékesek voltak számomra, mint azok az őszinte, baráti lelkipásztori munkával kapcsolatos gondolatok, amelyeket gyakorta megosztottak velem. Az óvoda is hiányozni fog, mert a gyerkőcökkel és az óvó- és dadusnénikkel is jóban voltam. Különös volt mindent bedobozolni és tudatosítani magamban, hogy bár marad a jó kapcsolat a Deák térrel illetve az ott lévő emberekkel, de alaposan megváltozik minden, mert elköltözök és más lesz a képlet.
A doktorandusz létet felváltja a gyülekezeti lelkész attitűd, mindkettőt szeretem, szóval nincs gond, csak hát egészen más a képlet, ha az ember „papkodik” mintha doktoranduszkodik. Azért remélem, hogy pár éven belül elkészül a doktori és ha sikerül megvédeni akkor elutazhatok Göttingenbe, hogy felmásszak a főtéri libás lányhoz utána pedig tiszteletemet tegyem a Jacobi Kirche mögött található 500 éves vendéglátóipari egységben.
Augusztus első napjaiban sok keresztúri és családi segítséggel sikerült átmozgatni a cuccokat ide a Bakancsos utcába és a következő hét a takarításé és a dolgok elrendezésével telt, nem túl hálás meló. Illetve hosszú távon látja az ember, hogy van ennek értelme, csak amikor pakol, csak pakol és nem látja a végét akkor nem egyszerű a dolog. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy milyen nagy szeretettel fogadnak itt, a gyülekezeti tagok éppúgy, mint a munkatársak. Számtalan olyan apró és nagyobb gesztus érkezett felém, amelyek azt sugallták, hogy mindenki szeretettel és segítő szándékkal fordul felém/felénk. Ezelőtt jó pár hónappal még erősen izgultam, hogy vajon milyen lesz majd itt, ez a feszültség az elmúlt másfél-két hónap alatt elillant. Hazudnék, ha azt mondanám nincs bennem semmi félsz, mert persze van, de ez nem hasonlítható a negyed évvel ezelőtti állapothoz. Úgy érzem itt is olyan jó munka- és baráti kapcsolat alakulhat ki mint a Deák téren és Pilisen. Szeretném jól végezni azokat a feladatokat, amelyekkel megbíz az Isten, remélem kapok majd ezekhez áldást…
Augusztus második hetében Piliscsabán gyerektáboroztam, ami azért nem hasonlítható azokhoz a „Klasszikus piliscsabás táborokhoz”, amelyek rendkívül meghatározóak voltak számomra, de ez is sokat jelentett és volt itt jó néhány tanulság és felismerés. Öröm volt 80 gyerkőccel együtt táborozni és a vezetők is bearanyozták az ott töltött napokat. Számtalan élményben volt részem, hadd emeljek ki csupán csak egyet. Lejött zenélni Kardos Horvát János a Kaukázus zenekar frontembere, aki mostanában gyerekdalokat ír. Rendkívül jó kis koncertet adott az aprónépnek, látszott rajta, hogy mennyire szereti a gyerkőcöket és az is érződött, hogy bizony jócskán van tartalom és üzenet, amit szeretne (és tud is) közvetíteni. Miután a táborlakók lepihentek, az esti megbeszélésben lefáradt szervezőknek még zenélt vagy másfél órát és utána (és közben is) lehetett vele beszélgetni. Határozottan kirajzolódott, hogy ő egy hiteles ember, kérdésekkel, gondolatokkal. Nincs semmi sallang, felvett póz, hanem érezhető, hogy nem úgy, amint azt a dalaiban megrajzolja. Olyan jó látni ilyen embereket…
No, mára ennyit, mert úgy látom jó sokat írtam. Hamarosan írok az új lakásról és a állatkerti kiruccanásról…
még nincsenek kommentek
2011. július 28., csütörtök
Bunkertúra No. 2.
Pár hete egy kis kirándulás tettünk Sisy magyar rezidenciáján. No, nem a királyné-kultusz vonzott bennünket, hanem egy bunker. Folytatva a tavaly megkezdett tradíciót, apa-fia születésnapi bunkertúrára mentünk, most Gödöllőre, ugyanis nem rég nyitották meg a látogatók előtt a „Horthy-bunkert”. Nagy várakozással indultunk, hiszen tavaly a „Szikla kórház” bejárása igen érdekes volt. Ez a kis bunker, ami Sisy titkos csigalépcsője alatt épült, nem volt valami nagy szám, és az idegenvezetés is hagyott némi kívánni valót maga után, de azért jó volt ez a bunkertúra. Nem a 75 négyzetméteres, a kormányzó által sosem használt csak névleg Horthy-bunker miatt, hanem a nap hangulata tette igazán nagyszerűvé a túrát. Sokat beszélgettünk, sétáltunk és jól éreztük magunkat, úgy ahogy egy apa és fia szeret sétálni, beszélgetni. Semmi különleges dolog nem volt, csak kirándultunk egyet és mindketten éreztük, hogy rendben van ez így. Sok ilyen jó hangulatú beszélgetést és kirándulást kívánok magunknak és másoknak is.
A bunkerről bővebben itt lehet olvasni, és van jó pár kép is ;)
3 komment
2011. július 25., hétfő
Mosás, vágás, ámítás
Mivel, sok jót hallottam erről a filmről beültünk megnézni a leánykori nevén Szindbád Mozi, ma már Kinoba. Az elején egy kicsit tartottam attól, hogy egy „Amelie 2”-t fogunk látni a filmvásznon, mivel a főszereplő ugyanaz (Audrey Tautou) és ráadásul Émilie Dandrieux néven ismerhetjük meg őt. A film hangulata is hasonló, de pár perc után kiderül, hogy szó sincs utánérzésről. Egy igazán kedves filmet láthat a néző, sok cizellált, rafinált humorral és számos helyzetkomikummal. A francia hétköznapokban játszódó filmet a szerelmi szál mozgatja, de a film nem csöpögős, sokkal inkább mondanám életszagúnak. A sok csavar egy pillanatig sem tűnik mesterkéltnek, de mégis van ebben valami bohókás „földtől elrugaszkodottság”. Egy sajátos szerelmi háromszög rajzolódik ki. A néző tud felszabadultan nevetni, de egyes pontokon el is gondolkodtat a film, de pont annyira, amennyire szükséges. Nem sekélyes, de nem is visz túl mélyre, csak megcsillantja a lélek mélyebb rétegeit, és ez pont elég. Szerintem parádés a színészi játék, és nem csak a főbb szerepekben, hanem mellékszereplők is jól játszanak. Finom báj árad a filmből, amely megsimogatja és felüdíti a lelket. Lenyűgözött a Mosás, vágás, ámítás; ajánlom mindenkinek.
2 komment
2011. július 22., péntek
Mosás, vágás, ámítás
Egy vidám, életszagú, de mégis földtől elrugaszkodott film.
Részletes élménybeszámoló hamarosan, ha lesz egy kis időm.
még nincsenek kommentek
2011. július 15., péntek
Pajtáskodás Svájcban
Egy szép július eleji vasárnap este, jó pár napra elegendő hidegélelemmel a táskánkban felszálltunk a Zürichbe induló EuroNight vonatra. Nekivágtunk, hogy felfedezzük azt az országot, ahol franciául is tudnak jódlizni. A vonatút kényelmesnek nem volt mondható, meglehetősen inger gazdag 12 órás vonatozásban volt részünk. Bécsig konszolidált volt az út, de aztán a császárvárosban át kellett szállnunk egy másik kupéba, ahol volt szerencsénk megtapasztalni, hogy milyen az amikor két harcedzett ázsiai utazóval (meg még két germánnal) kerül egy légtérbe az ember. Ázsiai testvéreink színessé tették az utat. Az úriemberen látszott, hogy ő nem először utazik több mint 1000km-t vonaton. Ő megosztotta velünk teljes mértékben az életterét, így hát bátran levette a tisztának nem mondható zokniját, amit az öntisztulás reményében ki is rázott (vagy talán ezt azért tette, mert látta mi nem tudunk elaludni és ezzel a radikális kábító módszerrel szeretet volna bennünket azonnali hatállyal elaltatni), és nem zavartatta magát akkor sem, amikor mi próbáltunk volna meglehetősen kényelmetlen testtartásban elszunnyadni, ő akkor is normál hangerővel csevegett feleségével, aki az este folyamán többször is csemegézett abból a dobozból, amely kitudja milyen, török ételkülönlegességet tartalmazott, melynek szaga meglehetősen átható volt. Nem sokat aludtunk Zürichig, a kedélyállapotunkra az sem hatott túl pozitívan, hogy a kedves ázsiai útitársunk, egy Krasznaja Moszkvát megszégyenítő spray-vel, öt kupétársa jelenlétében befújta dokkmunkás felsőtestét… no de ennyit az ingerszegénynek nem mondható utazásról (visszafelé nem volt ilyen necces, de akkor sem volt túl sok alvás).
Fél 8-kor befutott a vonatunk és mi miután egy kisebb vagyont költöttünk csomagmegőrzésre kissé kialvatlan fejjel nekiláttunk, hogy bebarangoljuk Zwingli városát. Ahhoz, hogy séta közbe ne aludjunk el szükségünk volt némi koffein bevitelre, ezért kerestünk egy kis „tüchtig” kávézót, kiültünk a teraszra és figyeltük a város hangulatát. Minden nyugodt volt, nem láttunk hektikus meggyötört tekinteteket, mindenki tette a dolgát a maga természetes tempójában. A város nyüzsgött, de ebben nem volt semmi feszültség. Feltűnő volt az a kisegyensúlyozottság, amely az emberek arcáról sugárzott, sőt az egész város is ezt a hangulatot árasztotta. Békés kis utcák és rendezett terek, semmi túlzsúfoltság, semmi túlzás, szolid elegancia és mértéktartó magatartás fedezhető fel még az építkezésben is.
Már az első nap teljesítettük a nagy kitűzött célt, sikerült találnunk abszintos csokit, egy kedves kis üzletben, az ebédnél be is vizsgáltunk, de azért a következő napokra is hagytunk. Egy parkban költöttük el az ebédet . Mellettünk helyiek „spercholtak”, figyeltem a beszédüket, de még a kötőszavakat is csak erős koncentráció mellett tudtam csak úgy-ahogy megértenem. Vicces ez a nyelv, ami elvileg német, gyakorlatilag meg simán lehetne egy önálló nyelv.
Este megérkeztünk Bázelbe, ahol Szabolcs barátunk várt minket és egy célirányos séta után, padbüfézésbe és embertakarmányozásba kezdtünk, pont úgy, ahogy kicsiny hazánkban szoktuk ezt tenni... Baselben is ugyanazt éreztük, mint később Genfben, Luzernben és Lausanne-ban. Itt minden a helyén van. Nem a germán élére vasalt precizitást éreztem itt, hanem a hétköznapi élet természetes rendjét. Semmi sallang, csak, ami a lényeg. Estére már alaposan le voltunk strapálva, de a sok impulzus ébren tartott bennünket. Miután Kaiseraugstba értünk folytattuk ott is azt, aminek csak minimuma van… Nagyon örültem, hogy régi barátommal újra egy nagyot beszélgethettünk. Egy laza sörözés után aztán fellőttük a pizsamát és bedőltünk az ágyba, és másnap reggel nem az ébresztőóra ébresztett, hanem a légkalapács, mert jóléti társadalom ide, égig érő GDP oda, itt is beigazolódott a tétel; egy panel lakásban mindig fúrnak. Nem volt túl őszinte a mosolyunk, de azért abból a szempontból hasznos volt, hogy időben el tudtunk indulni Kálvin városába, Genfbe, ahol még kevesebbet értettünk a helyiek beszédéből, mint a német régióban. Láttuk Kálvin székét, no meg a Reformáció emlékművet (Ahol sem Luther sem Melanchthon nem kapott szobrot, de szerintem ők nem is vágynának ily’ földi hívságokra). A parkban az óriás sakk- és dámatáblák mellett malom is volt, úgyhogy ezt nem hagyhattuk ki és lejátszottunk egy partit. Basel felé vonatozva pedig megcsodáltuk a Mont Blank távoli havas látképét; pazar volt. Germán vidéken nem hagyhattuk ki, a jóféle „bratwurst”-okat, másnap azt sütöttünk a 19. emeleti lakásban, miközben künn fúrták a betont, - 16.00-ig, amikor is a készülék elhallgatott, de reggel 7.00-kor újra fölvették a munkát. Egyik nap sem kellett az ébresztőt beállítani, a reggeli ébresztés mindig pontos volt, mint a minden eme alpesi országban.
Sejtettem, hogy tetszeni fog ez az ország, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Az emberek, nem taplók a másikkal, sőt még a magunkfajta gyüttmentekkel sem, nem dudálnak ész nélkül a dugóban és tiszteletben tartják a másik ember jogait. Szerintem nem a pénz meg a jólét teszi ezt, nem (csak) ezek miatt élhető ez az ország. Itthon is lehetne ugyanígy rendezetten élni, a jólét talán ebben segíthetne, de nem feltétlenül. Úgy néz ki, hogy ezeknél a fondü evő népeknél működik a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” olykor az unalomig ismételt elv. Csak egy pillanatképet láttunk ebből az országból, valószínű sokkal árnyaltabban látnánk a dolgot, ha több hetet lettünk volna ott, de minden bizonnyal akkor is azt mondanánk, hogy ez egy egészen jó kis hely.
Öt nap alatt sokat vonatoztunk, és csak egyszer késett a vonat és akkor is csak 3 percet (!), de azt is bemondták, sőt sűrű elnézések közepette a késés okát is megosztották a tisztelt utazóközönséggel. Más dimenzió ez kérem szépen...
Hú most látom, hogy kicsit hosszúra sikeredett ez az iromány, szóval ideje lekerekíteni ezt a néhány sort. A végére néhány fontos impulzus; Jó volt Luzernben átgyalogolni a Reuss fölött ;) és Lausanne-ban összefutni Pankiékkal, és az abszint illatú, burleszkfilmforgatós este is maradandó emlék. Szóval, szerintem nagyon megéri megnézni ezt a kis országot.
még nincsenek kommentek
2011. július 9., szombat
Forgassunk fél perces burleszk filmet Kaiseraugustban! Ez lett belőle.
Operatőr és technikai utómunkálatok - Szabolcs
Rendező és főszereplő - Áron
Klikk ide :)
még nincsenek kommentek
2011. július 3., vasárnap
Tokaj, 2011. június 27.
még nincsenek kommentek
2011. június 29., szerda
„Elhagyta? Megtaláltuk!”
Szent Iván éjjelén volt a Múzeumok Éjszakája. Ilyet természetesen nem lehet kihagyni úgyhogy mi is beneveztünk erre az eseményre. Eme mozgalmas este keretében látogattunk el többek közt a BKV Deák téri múzeumába. Minden nap elmegyek előtte, de még sosem jártam benn. A kisföldalattit bemutató állandó kiállítás is érdekes, de ennél sokkal szenzációsabb az időszaki kiállítás, amelynek címe: „Elhagyta? Megtaláltuk.” Ez a szolid kis tárlat bemutatja azokat a tárgyakat, amelyeket BKV járművein találtak. A legkülönfélébb tárgyak bukkantak fel a kiállításon, amelyeket egyesek elhagytak aztán utána nem is kerestek. Az ott látható talált tárgyak több mint három hónapot porosodtak a raktárban.
A kiállítás anyagából megtudhatjuk, hogy Napóleon 1805-ben hozta létre az első olyan „osztályt”, amely a talált tárgyakért volt felelős. Ki tudja ők akkor mit találtak, biztos ott is volt jó pár ínyencség, de azért ez a BKV-s gyűjtemény se semmi. Csak az ízelítő kedvéért; látható ott például: méteres plüssállat, terepasztal katonákkal, hálózsákok, járókeretek, mankók és botok, tévé, rádió és számítógép, laptop táskával, táska nélkül, babakocsi gyerek nélkül, sátor, játék-mozdony, sérvkötő, teniszütő, kannás bor, festmények és grafikák, fa kardok és egy igazi kard is és íjak, CD-k minden mennyiségben, rúzsok és szemceruzák, tolltartók, egy halom könyv és megszámlálhatatlan kulcs, pénztárca, kesztyű, esernyő, létra, tornazsák, ja és látható még egy elveszett (?!) műfogsor is. Aki a Deák téren jár és van egy kis szabadideje, nézze meg ezt a különleges kiállítást nem fog csalódni.
még nincsenek kommentek
2011. június 22., szerda
A mai doktorandusz beszámolómÁbrahám elhívása
4 komment
